TALÁLKOZÁS

Erzsébet Kollár fényképe.

 

Vályi Péter tudatni akarta a néppel az igazságot”

Adyligeten futottam vele össze először. Ez egészen bizonyos, mert korábban feltűnt volna az öltözéke, a tartása és a finom, kissé arisztokrata jelleget tükröztető arc közti kontraszt. Guberálónak néztem, hajléktalannak, vagy nagyon szegényes körülmények között élő embernek. Aztán megszólított. Kellemes, kulturált verbum, választékos beszéd, jóllehet a buszlakók nyelviségét formázta tematikailag:
– Hideg van.
Beszélni akart. Kommunikálni. Hallgattam és figyeltem. Kora bárhova tehető negyvenöt és hatvanöt közé, arca nem túl ráncos, de jelentősen megviseltnek látszott. Csodaszép, nagyon csinos nő lehetett egykor, sötétbarna, mélyülésű szemeivel, finom, nőies vonásai hajdani érzékiségéről vallottak.

Már a megállóhoz közelített a 63-as, amikor tenyerébe lehelt és fázósan dörzsölgette. Zsebemből elővettem a sötétzöld zsenília kesztyűmet és neki adtam.
Azóta többször találkoztunk, üzletközpontokban, úton, út felén, megállókban, buszokon. Visszaváltható üvegeket, sörösdobozokat cipelt viseltes szatyrokban, vagy szemetesekben kutakodott éppen utánuk. Így történt legutóbb is, Budaligeten. A megállóban vártam éppen a menetrendire, ő gondosan kiemelte az értékes darabokat, aztán leült mellém.
– Kezességet vállaltam egy kölcsönnél az előző munkahelyemen és most tőlem vonja a bank a tartozást.
– Hol dolgozott? Ha kérdezhetek ilyesfélét…
És kezdte sorolni szépen élete állomásait. Egyre frekventáltabb helyeket említett, míg végül kibökte:
– Dr. Vályi Péter titkárnője is voltam.
Feltételezte rólam, hogy tudom, ki volt Vályi Péter, ezért a folyamatról beszélt inkább, számadatokról, amelyeket meghamisítottak és elvről, Vályi egyenességéről, hogy ő tisztába szerette volna tenni, nyilvánosságra hozni, tudatni a néppel az igazságot. (Vályi a Minisztertanács elnökhelyettese volt a hetvenes évek elején. – Az én férjem a politikai fegyház foglya… – K.E.)

– Könyörögtem akkor neki, hogy ne menjen, rossz előérzetem van, de ő nem tágított. “Elmegyek, nehogy azt higgyék, gyáva ember vagyok.”
Ekkor könnybe lábadtak szemei. Le nem gördült egyetlen könnycsepp, ám ettől még hitelesebb jelentéssel bírt az emlékezés.
Aztán ahogy a diósgyőri történések közelébe értünk később, – újra meg újra bepárásodtak a szemek. – Vályi Péter tragikus, azóta sem tisztázott borzalmas halálára emlékezett… Látszott, hogy a tiszteleten túl, – valódi, mélységes érzelmek kötötték az egykori miniszterttanácsi főnökéhez.
– Hihetetlen – mondom, – én aprócska gyerek voltam még a nagy magyar gazdasági mechanizmus idején, de látszólag az ön életkorába sem fér bele ez a történet…
– Vályi Pétert 1973 szeptemberében érte az a bizonyos…- vágott a szavaimba, mire minden kételyem elszállt, ami igazmondását odáig megkérdőjelezte bennem.
Mennem kellett, pedig mesélt volna még annyi mindenről, mi bent rekedt abban a sok-sok évben, ami magyarázattal szolgált volna mostani, alulszociológizálódott lélegzetére…

Kollár Erzsébet
Bécs-Budapest, 2018.

A MEGMAGYARÁZOTT TÖMEGGYILKOSSÁG

Erzsébet Kollár fényképe.

 

Teller Edével nem fogtak kezet a háború után

URÁNIUM ÉS PLUTÓNIUMBOMBÁKKAL
TÁMADTÁK A JAPÁN VÁROSOKAT

Hirosima és Nagaszaki bombázása, a két japán városra ledobott atombomba – jónéhány egyéb katonai cselekmény mellett – a demokraták legnagyobb dilemmái közé tartozik. Az Egyesült Államok hadereje a második világháború befejező szakaszában (feltehetően kísérleti célból) 1945. augusztus 6-án, majd augusztus 9-én atomfegyvereket vetett be, melyek az elhanyagolható katonai célpontok mellett addig soha nem tapasztalt mértékű katonai csapást, tömeggyilkosságot, a polgári lakosság oktalan elpusztítását eredményezték.

1945 augusztusának elején Hirosima lakossága annyira megszokta az amerikai bombázók jelenlétét az égen, hogy jóformán nem is törődtek azzal a három repülőgéppel, melyek augusztus 6-án reggel repültek be a város légterébe. Ezen a napon azonban 8 óra 14 perckor azonban minden megváltozott. Az „Enolay Gay” pilótája, a bátor amerikai háborús hős, 580 méterrel a város felett kioldotta a Little Boy névvel kódolt urániumbombát, amely vakító fényjelenség kíséretében robbant fel.

A robbanás 1O kilométeres körzetben mindent elpusztított – az áldozatok pontos számáról azóta is csak becslések olvashatók az írott és elektronikus sajtóban. Az akkor 350 ezer lelket számláló emlékoszlopon 61 ezer 400 név szerepel, de augusztus 6. után 78 ezer ember nem vette fel soha többé az élelmiszerjegyét – az amerikai katonai vezetés 139-140 ezerre becsülte a halottak számát.
A robbanás következtében akkora hőhatás lépett fel, hogy számos (értesüléseink szerint három) áldozat körvonala beleégett a földbe és az épületek falába, sokan az epicentrumtól három kilométer távolságban is súlyos, harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek. A város 90 százaléka elpusztult, 76 ezer épületből 48 ezer teljesen megsemmisült.

Bár még az amerikai hadvezetést is meglepte a bomba hatása, három nappal később, augusztus 9-én újra felszáltak a bombázók, majd a sűrű felhővel takart Nagaszakira ledobták a hirosimainál 6-7 kilotonnával nagyobb Fat Man névvel ellátott plutoniumbombát.
E második – a polgári lakosság ellen intézett katonai támadás – áldozatainak számát is csak becsülni lehet: közvetlenül a robbanás után 70-75 ezer ember halt meg, de később mindkét körzetben százezrek szenvedtek radioaktív sugárfertőzést, lassú, de biztos halált okozva a polgári lakosok számára. (Bár a Nagaszakira ledobott bomba hatóereje nagyobb volt, mint a Hirosimára ledobotté – s ezzel addigra már az amerikai hadvezetés is tisztában volt! – a földrajzi körülmények miatt kisebb volt a pusztítás.)

MENGELE MÉLTÓ UTÓDAI 77 EZER
ÚJSZÜLÖTTET TANULMÁNYOZTAK

Takahasi Hiroko, a japán városban működő Hirosimai Békeintézet kutatója, az amerikai fegyveres erők washingtoni patológia intézetének belső feljegyzései alapján azt állítja, hogy kb. 77 ezer újszülöttet tanulmányoztak (Mengele méltó utódai) 1948 és 1954 között. – A japán szakember szerint több mint 1200 csecsemő szervezetéből vett mintákat és kartotékjaikat küldték el az Amerikai Egyesült Államokba.
„Úgy bántak velünk, mint a disznókkal szokás, hogy tanulmányozzák a nukleáris fegyverek hatását és a radioaktív sugárzás mértékét… a rendelkezésünkre álló sugárzási sztenderek is e két katonai támadás utáni adatokon alapulnak” – vélekedett Takahasi.

Az már korábban is ismeretes volt, hogy az USA kutatásokat végzett a sugárzás genetikai hatásairól és hogy a nukleáris bombázások áldozatainak, valamint az újszülöttek szervezetéből származó mintákat küldtek Amerikába, mialatt a szövetséges haderők Japánban állomásoztak a második világháború után, Európában bíróság elé állítva a hitleri Harmadik Birodalomban hasonló kutatásokat, kísérleteket végzett tudósokat és orvosokat.
1952-1953-ban végül kisbabáktól származó 850 szerv és testrész került az Egyesült Államokba, ezeket 1955-ben több ezer szövetminta követte.
A japán sajtóból ismert, hogy 1951 és 1955 között a korábban jelzetten kívűl még 1250 orvosi jelentést is Washingtonba vittek – az amerikai tudományos intézetek megállapításai szerint az atomrobbanásoknak nem volt genetikai utóhatása…

MIÉRT VETETTÉK BE AZ ATOMBOBÁKAT?

Bár az amerikai hadvezetés erődemonstrációnak szánta az atombombák bevetését, részben a még mindig hadban álló Japán ellen, a tömegpusztító fegyver birtoklása egyértelműen szövetségesének, a Szovjetuniónak is szólt, hiszen a washingtoni vezetők feltételezték, hogy Sztálin lágereibe hurcolt német tudósok segítségével felgyorsult a szovjetek atomprogramja.
Kétségbe vonható az amerikaik azon állításai is, miszerint „őket is meglepte az atombombák pusztító hatása…” valamint, hogy „a bombákat a japán haderő ellen használták, az ellenállás megtörésére” – ugyanis az amerikaiak választása – Nagaszakival ellentétben – nem véletlenül esett Hirosimára.

Hirosimában nem állomásozott számottevő japán haderő, a város középpontja felett történt robbantás, valamint az a tény, hogy a támadók tudták: a várost körülvevő hegyek majd felerősítik a bomba hatásfokát és várható volt, hogy a város nagy része elpusztul a támadásban – mind-mind bizonyítékul szolgálnak a szándékos tömeges emberpusztításra. (E helyen említhető meg, hogy a hitleri Harmadik Birodalomban – ahol, amíg lehetőségük volt rá szintén dolgoztak az atomfegyver megalkotásán – szovjet hadifoglyokat használtak fel kisérleti célokra, de az áldozatok száma a Német Birodalomban mindössze „csak” 10 ezer körüli volt.)
Az atombombák bevetése az addig fennálló hatalmi egyensúlyt fenyegette, Sztálin csak Hirosima és Nagaszaki után szólította fel tudósait, katonáit és népét egy hasonló, tömeggyilkos fegyver megalkotására.

A BŰNSEGÉDEK

A második világháború ázsiai szakaszát lezáró háborús bűncselekmény rengeteg ártatlan ember halálát okozta. A Szilárd Leó, Wigner Jenő és Teller Ede közreműködésével készült tömegpusztító eszköz olyan találmány volt, amire senki, egyetlen nemzet sem lehet büszke.

Különösen nem lehetünk büszkék mi, a magyar származású Teller Ede atomfizikusra, aki nem csupán a tudományával szolgálta a fegyver megalkotását, hanem annak bevetését is szorgalmazta Rooseveltnél. A hirhedt levelet ugyan Albert Einstein és Szilárd Leó neveivel látták el de a magyar származású aláíró később elhárította magáról a felelősséget, Einstein pedig tiltakozott a fegyver bevetése ellen. Köztudottan Oppenheimer, az atomprogram vezetője és Szilárd Leó atomfizikus kommunista nézteket vallottak… Léteznek olyan feltételezések, hogy nem csak az atombomba, hanem a hidrogénbomba terveit is Oppenheimer juttatta a szovjetek kezére, ezt a feltételezést Teller Ede Opperheimer ellen tett vallomása csak erősítette. Közismert, hogy Teller a háború után nem mehetett úgy fizikus körökbe, hogy ne kelljen tartania kézfogásának visszautasításától.

Teller az élete végéig – 2003. szeptember 9-én bekövetkezett haláláig – bűntudatban élt, mert nem csak az első atombombák megalkotásában, hanem az első hidrogénbomba felrobbantásában is elsőrendű szerepe volt.

A kétes hírnévre szert tett magyar tudós először hazáját, Magyarországot hagyta el kutatásaiért és azért, hogy önmagának jobb életkörülményeket biztosítson. – 1934-ben hagyta el Németországot a Zsidó Kimenekítő Tanács segítségével. Rövid angliai tartózkodást követően 1935-ben emigrált az Amerikai Egyesült Államokba.
Több más – az atomfizika területén végzett munkájáért kapott – kitüntetése mellett Teller Ede 1994. április 23-án Göncz Árpád köztársasági elnöktől vette át a Magyar Köztársasági Érdemrendet, 1997-ben megkapta az akkor elsőként átadott a „Magyarság Hírnevéért” kitüntetést és az első Orbán-kormány éveiben már a „Corvin-lánc” birtokosainak egyike lehetett.

Forrás: Kollár Erzsébet

„Ezt az áruló kurva miatt kapod!”

Képtalálat a következőre: „Victorné Kovács Judit”

 

Victorné Kovács Judit és Bitvai Nándor Fideszből való kizárásának története tavaly októberben kezdődött, de idén június közepén élesedett: ekkor került az első fokon döntő Budapesti Választmány Elnöksége elé. Az alábbi interjú megértéséhez viszont nem árt röviden összefoglalni a XV. kerületi önkormányzat igen kusza viszonyait.

A kerületet áprilisi országgyűlési egyéni képviselői győzelméig Hajdu László (DK) polgármester vezette, de az önkormányzatban patthelyzet volt, a Fidesz nélkül nem lehetett semmit tenni. A működésképtelenség elhárítása érdekében Hajdu megállapodást kötött a Fidesz-frakcióval. Valójában azonban a kerületi képviselő-testületben a Fidesz Móricz Eszter, az MSZP-ből nemrég kizárt képviselő szavazataival többséget alkotott 2014 őszétől 2017 őszéig. (Móricz volt az, aki az ún. kvótanépszavazáson pártja álláspontjával szemben támogatta a kormányt.) Csakhogy ez a többség idővel elolvadt, ami nem a Hajdu László (DK) polgármester elleni, tavaly nyáron indult kampány miatt, amelyet első számú helyettese, Pintér Gábor fideszes frakcióvezető vezényelt. A polgármester fegyelmi felelősségre vonása helyett végül az azt kezdeményező Pintér maradt hoppon, őt hívták vissza alpolgármesteri székéből. A fideszes szavazattöbbség akkor vált fenntarthatatlanná, amikor Merk Péter szeptemberben hátat fordított a XV. kerületi Fidesz-frakciónak és magának a pártszervezetnek is. Miután évtizedekig hiába harcolt, nem látta más módját annak, hogy megmentse Budapest utolsó malmának romjait a Szilas-patakon, amit László Tamás (Fidesz) volt országgyűlési képviselő bio-szennyvíztisztítóvá akart változtatni. Ezek után októberben Bitvai Nándornak elege lett a felülről gerjesztett konfliktusból, és nem szavazta meg Hajdu László polgármester hatásköreitől való megfosztását, mert el akarta kerülni a kerület működésképtelenné tételét. Fordult a kocka, ezzel a képviselő-testület baloldali része került többségbe. Victorné Kovács Juditot a polgármester felkérésére a képviselő-testület Pintér helyére megválasztotta alpolgármesternek. Ezek után Victornét és Bitvait decemberben kizárták a Fidesz-frakcióból, majd januárban Victornét visszahívták a kerületi alelnökségből. Fideszes párttagságától azonban önként egyikük sem hajlandó megválni.

Forrás Magyar Narancs

http://magyarnarancs.hu/belpol/ezt-az-arulo-kurva-miatt-kapod-tamadtak-ra-a-xv-kerulet-alpolgarmesterenek-egyik-ismerosere-az-utcan-112313