Az ellenzék tartja az Orbán rezsimet hatalomban?

Bartus László: Mindenért az ellenzék felel, ha beül a parlamentbe

 

A bojkott alapvető indoka az alkotmányos rend megdöntése, erre kellett volna hivatkozni már 2010 óta. De ezt már legitimálták, amitől az még nem lett törvényes, viszont nem is megfelelő hivatkozás két választás után a bojkottra. Megfelelő hivatkozás lehetett volna a választási törvény súlyos aránytalansága, amit mindennél jobban kifejez, hogy a Fideszre a választásra jogosultak 31 százaléka szavazott, 69 százaléka nem szavazott rá, de a Fidesz 67 százalék mandátummal, kétharmados többséggel azt csinál az országban, amit akar.

A demokrácia hamis látszatát ugyanis az adja, hogy az ellenzék úgy viselkedik, mintha ez egy demokrácia lenne. Az ellenzék igazolja ezt a hamis látszatot. Az ellenzék leginkább két dologgal tudja ezt a látszatot fenntartani: parlamentben való részvételével és a választáson való indulással. Miért is érdekelt az ellenzék ebben? Az ellenzék finanszírozása a parlamenti részvételhez és a mandátumokhoz, valamint a választáson való részvételhez kötött. Ezért a rendszer kulcsa a pénz. A többi hazugság.

Ebből az következik, hogy az ellenzék az egzisztenciális érdekei, a pénz miatt legitimálja a rendszert, tartja fenn a demokrácia hamis látszatát, s biztosítja az Orbán-rendszer alapját. Ezzel nemcsak Magyarországot tartja a bűnszervezet fogságában, válik maga is bűntárssá, hanem az egész demokratikus világot is fenyegeti, mert Orbán-modell van, de az Orbán-modell lebontásának s szétzúzásának modellje nincs. Ennek kulcsa az ellenzéki kollaboráció felmondása és megszüntetése. Az ellenzék erre a létezése alapját jelentő pénz miatt nem képes.

Az ellenzék a pénz miatt érdekelt, hogy Orbán partnere legyen ebben a csalásban. Orbán korlátlan hatalommal bír, az ország vagyonát saját pénzeként kezeli, azt kisajátította. Ezért az állam pénze Orbán pénze, az ellenzék belőle él. A létezésük a rendszer legitimálásához van kötve. Orbán csapdájában vannak, Orbán rabszolgái. Ebből a helyzetből csak olyan felelős hazafiak tudnának kilépni, akik készek a pártjuk, megélhetési politikusaik, és saját maguk bevételeit feláldozni, hogy a hazájukat (sőt a világot) megmentsék egy új típusú fasiszta rendszertől. Azért ez nem olyan nagy áldozat. Meghalni nem kell.

Miután Orbán négyévente akkora vereséget mér a csaló választási rendszerével az ellenzék pártjaira, hogy azok látszólag demokratikus úton forgácsolódnak le, tűnnek el a semmibe, ez azt jelenti, hogy a kollaboráció sem életbiztosítás, nem nyugdíjas állás. A kollaborációval is eltűnnek a süllyesztőben, néhány év nyomorúságos túlélésért áldoznak fel mindent. Ez azt is jelenti, hogy ha rövidtávú céljaikról lemondanának, a legitimáció megszüntetésével a saját túlélésüket hosszútávon megalapozhatnák, mert hitelessé válnának, s a rendszert így előbb-utóbb megdöntenék. Hogy a nyelvükön beszéljünk: utána megint ők lophatnának.

De ezzel a szisztematikus erózióval azt hozzák létre, hogy Orbán lecseréli őket a maga által létrehozott ellenzékre. Így nem marad legitim ellenzék, amely a hamis látszatot felmondja. Amikor elérünk erre a pontra, hogy Orbán kicserélte az ellenzéket, a szabad sajtót, a civil szervezeteket a sajátjaira, akkor rendszerének demokratikus látszata végképp megmarad és esély sincs arra, hogy ettől az embertől békés úton meg lehessen szabadulni. Hamis lesz a centrális erőtér is, mint minden, amit ez az ember csinál, de legitim. Ez valami borzasztó.

A parlamenti részvétel és a választáson való részvétel felmondása a rendszer bojkottja, a rendszer legitimációjának felmondása. Ez pedig kívül-belül egyértelművé tenné a rendszer diktatórikus voltát. Az Európai Unióban, a NATO-ban nem lehet egy leleplezett diktatúrát működtetni, a magyar társadalom sem fogad el egy leplezetlen önkényuralmat. Ezt csak az ellenzék kollaborációja akadályozza meg. A bojkott kihúzza alóluk a talajt.

A bojkott az egyetlen békés lehetőség, erőszakot csak a hatalom alkalmazhat, de azzal a sorsát megpecsételné. Senkit nem lehet kényszeríteni arra, hogy bevonuljon díszletnek egy álparlamentbe, ugyanakkor a demokrácia hamis látszatának a megszüntetése a rendszer gyökerére helyezi a fejszét. Azt nem lehet túlélni. Abba az önkényuralom, amely erre épül, megbukik. Az ellenzék a választási részvétel támogatásához sikeresen csapta be a népet, s most arra készül, hogy a parlamentbe való bevonulásával is becsapja őket. De repedezik ez a hazugság, az emberek kezdenek rájönni az egész csalásra és az összejátszásra.

Évek óta mondjuk, hogy hazaárulás, amit az ellenzék tesz. Bűnrészesség az alkotmányos rend megdöntésében. Ha ezt most is megteszik, akkor Magyarországot, és lehet, hogy a demokratikus nyugati világot, amelyet Orbán szörnyeteg rendszere fertőz, kivégezték. Ez az ára annak, hogy 66 (szép szám, még egy 6-os hiányzik) nem fideszes ember jó meleg helyen ücsörögjön, felvegye a fizetést és a térítéseket, a pártjaik pedig évi százmilliókból úgy tegyenek, mintha léteznének. Cserébe törvényesnek hitelesítenek mindent, amit tesz Orbán. Erre kapják a pénzüket. A pénzért eladnak mindent, az országot, a magyar népet.

Ez azt jelenti, hogy mivel Orbán rendszere nélkülük megbukna és meghalna, ők a felelősei annak, ami Magyarországon történik. Mivel a parlamentben a “nem” gomb megnyomásával is azt a látszatot keltik, mintha a kormányzati hatalomtól független törvényhozás lenne, és a törvénytelenségeket (például a felekezeti egyenlőség megszüntetése, Stop Soros törvény, CE-törvény, és még ki tudja, mi következik) legitim és demokratikus parlament hozná, ők mindenért felelősök, amit Orbán tesz. Pénzért ráteszik mindenre a hitelesítő bélyegzőt. Erre van joguk, és ez a funkciójuk. Ez csalás, hazugság, becstelenség és hazaárulás.

Forrás: Amerikai Népszava

Szólj hozzá!