Szolgálnak de kit védenek?

A kék sisakos megmondja fényképe.

Úgy tűnik, hogy állam bácsi a túlórapénzek eltörlésével szeretné csökkenteni a rendőrség állományát és ezzel nyilván pénzt is szeretne megspórolni, csak hát kinek a kárára?

Válasz:
1. első sorban, közvetlenül a rendőrök/BV-sek/tűzoltók/NAV-osok…stb kárára, akiknek ezáltal az éves fizetése a 2016-2017-es évhez viszonyítva 30-40%-al is CSÖKKENNE!

2. közvetve pedig a jogkövető, tisztességes állampolgárok kárára, akik alapvető, alkotmányos jogai sérülnek ezáltal (pl. közbiztonsághoz való jog, nyugodt élethez való jog…stb).

3. Veszélybe sodorná Magyarország közrendjét, közbiztonságát, belső stabilitását!

Kontra:

1. Állam bácsi megspórol (az index firkászai szerint) legalább 16 milliárd forintot, amit át tud csoportosítani bárhova (mondjuk pályázati pénzek gyanánt kioszthat ugye).

2. Ha még kevesebb rendőr/BV-s/tűzoltó/NAV-os van, akkor ezzel a bűnözők kifejezetten jól járnának, mert nem lesz aki elkapja őket, ergo szabadabban, bátrabban bűnözhetnek, sőt kegyetlenebb bűncselekményeket követhetnének el úgy, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás reális esélye így leginkább a nullához konvergálna.

3. Ezen döntés megvalósításával az állam gyakorlatilag elősegítené Magyarországon az illegális bevándorlást ami ellen ezidáig oly nagy vehemenciával küzdött, mert a honvédséget szinte teljesen levonta a határszolgálat mellől, igy csak a rendőrök maradtak, akik NAPI 19,5-20 órás szolgálatot adnak a kerítés mellett.

4. Ami még ennél is veszélyesebb, hogy gyakorlatilag Magyarországot még az eddigieknél is védtelenebb helyzetbe hozná mondjuk az egyre növekvő terrorizmussal szemben.

Az index már ott csúsztat, hogy egy kezdő rendőr 280-300.000 ,-Ft-ot keres (Bruttó) hiszen egy kezdő rendőr járőr NETTÓ alapbére 140-150.000,-Ft. PÓTLÉKOKKAL EGYÜTT! Túlórával sem éri el a fizetése a 170.000,-Ft-ot ami ugye maximum BRUTTÓ 250.000,-Ft túlórával, mindennel a-tól z-ig!

1db túlóra nem 1250Ft, hanem NETTÓ 852,-Ft.

Kezdő rendőrtiszt nyomozó hadnagy nettó alapbére megközelítőleg 200.000,-Ft.

1db túlóra nem 2800,-Ft, hanem NETTÓ 1136,-Ft.
(úgy néz ki, hogy az indexes “zseniknek” itt sem megy a matek, ellenben a hergelés az nagyon!)

Éves szinten a Cafeteria összege jelenleg Bruttó 200.000,-Ft. amiből jó esetben kb. nettó 140.000,-Ft kerül a rendőreink zsebébe.

Az Index dobálózik a BRUTTÓ fizetésekkel, ezzel is hangsúlyozva, hogy (szerintük) mennyire POFÁTLANUL jól keresnek a rendőrök, ezáltal az olvasók ellenszenvét, gyűlöletét akarja felkelteni, táplálni a rendőrökkel/BV-sekkel/Tűzoltókkal/NAV-osokkal….stb. szemben ami gusztustalan, hányingerkeltő!

A rendőrök határ menti szolgálata úgy néz ki, hogy 12 óra rendes (nappalos vagy éjszakás) szolgálat, a fennmaradó rész a 19,5-20 teljesített órából pedig TÚLÓRA, mert EFFEKTÍVE 12 órát kell a kerítés, a határ őrzésével tölteni (EZT konkréten az ORFK határozta meg) egy váltásnak és a ki illetve bevonulás, fegyverzet, felszerelés leadása, felvétele, beszámolás, jelentések meg írása semmiképpen sem fér bele a 12 órás szolgálatba, tehát szolgálat első része a 12 órás rendes szolgálat, míg a kerítés/határ őrzés egy része illetve a szolgálat tényleges befejezéséig egyértelműen túlórából oldható csak meg, ami matematikailag leosztva a 176 órával, havi 14,66db (valójában 20db, mert folyamatosan adják a szolgálatot) 12 órás szolgálat esetén, legalább 90 óra túlórát jelent, ergo egy hónapban 176+90 óra keletkezik ami 266 óra/hó és ezt az óra mennyiséget bizony MINDEN hónapban ledolgozzák a rendőreink…. MINDEN HÓNAPBAN!

Ha ezt a túlórát kirúgják a rendőrök alól, akkor kevesebb, mint 3 hónap alatt annyi “csúszóban kiadható” túlóra keletkezik, hogy több mint egy hónapot töltenek otthon alapfizetéssel, pontosabban az alapfizetésnél kevesebbért, mivel, ha egy teljes hónapot nem dolgozik a rendőr, akkor (FIGYELEM!!!) az összes pótléka visszatartásra kerül, így nem kap sem közterületi pótlékot, sem bűnügyi pótlékot, sem bevetési pótlékot (KR esetében) és nyilvánvalóan nem kap éjszakás pótlékot sem, TEHÁT nem 150.000 Ft-ot fognak neki utalni, hanem csak 110-120.000,-Ft-ot. Így már ki is jön a 35-40%-os fizetés csökkenés!

A szabadságot illetően újabb csúsztatás, vagy ha úgy tetszik, félrevezető, hergelő HAZUGSÁG az index firkászai részéről, hogy a kezdő rendőr évi rendes szabadsága hat hét lenne! (Nem is tudom honnan vették ezt az orbitális hülyeséget)

EZ sem igaz, mert a firkászok állítása már ott bukik, hogy a szabadságot nem hetekben számolják, hanem napokban. A kezdő rendőr 20 nap szabadságról indul, ami ugye nem éri el a három hetet sem, vagy az index firkászainak szófordulatával élve egy nap híján három hét szabadság illeti meg a kezdő rendőrt!

Az évi rendes szabadság a HSZT szerint öt évente nő 1 azaz egy nappal, illetve gyermek születése esetén +2 nappal, a harmadik gyermek születésétől összesen 7 nappal növekszik és ezzel vége is.

Annak ellenére, hogy az index közölte le ezt a cikket, annak tartalma a HSZT-t illetően illetve a kormány, pontosabban a Miniszter Elnök Úr elutasító hozzáállását illetően kifejezetten aggasztó! A Belügyminiszter Úr pingpong labdához hasonló hozzáállása (először támogatom, aztán meg már nem) meg sajnos tipikus.

Aggódunk a rendőreink/BV-seink/tűzoltóink/NAV-osaink…stb. jövőjét illetően!

Aggódunk Magyarország jövőjét illetően!

Aggódunk a Magyar Állampolgárok jövőjét illetően!

BIZTOSAN JÓ LESZ EZ ÍGY TISZTELT POLITIKUSOK?

Forrás:A kék sisakos megmondja

 

Az index cikke az alábbi linken érhető el:

https://index.hu/…/2018/07/25/tulorapenz_rendorok_rendorseg/

2018 A CSALÁDOK ÉVE LESZ

 

Semjén Zsolt kifejtette, a kormány eddig is kiemelten kezelte a családok támogatását, ez jövőre is fontos cél lesz. Emlékeztetett, 2010 és 2016 között a nagycsaládosok jövedelme nőtt a leginkább, a nettó jövedelem több mint kétharmadára, a reáljövedelem több mint másfélszeresére emelkedett. Otthonteremtésre a nagycsaládosok – a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a támogatott hitel révén – 141 milliárd forintot kaptak; és a 142 ezer három vagy több gyermeket nevelő családból 120 ezernek nem kell személyi jövedelemadót fizetnie – mondta.

RENGETEG SEGÍTSÉG

A nagycsaládosok gyermekei ingyen kapják a tankönyveket a jövőben a középiskola második, harmadik és negyedik osztályában is – közölte. Semjén Zsolt hozzátette, a nagycsaládosok gyerekei a bölcsődében és az óvodában ingyen, az általános iskolában fél áron ebédelhetnek. Az erre fordított költségvetési keret jövőre nyolc százalékkal nő – húzta alá.

TÖBB KEDVEZMÉNY A NAGYCSALÁDOS KÁRTYÁVAL

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, reményei szerint jövőre a NOE-tagok kézhez tudják venni az új nagycsaládos kártyát, amely a jelenleginél több kedvezményt ad és többen fogadják majd el.

Emlékeztetett, tavaly a kormány az éves támogatáson felül 300 millió forintos extra támogatást szavazott meg a NOE-nak, ebből kezdték el kidolgozni az új kedvezménykártya-rendszert. Az államtitkár szerint a NOE révén

„egyre többen mernek belevágni a nagycsaládos életformába”, amely „a nemzet megmaradásának a záloga”.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke köszöntőjében elmondta, a NOE-tagokat a gyerekek és a családok szeretete, valamint az élet és az anyaság tisztelete köti össze, amelyet bemutatni, népszerűsíteni is kívánnak. Emlékeztetett, tavaly nyár óta a kormány stratégiai partnerként tekint az egyesületre.

Magyar Idők

Orbán 32 milliós repülő útja

2002-02-21

 

Képtalálat a következőre: „Orbán 2002 Bostoni útja”

Orbán Viktort tiszteletbeli doktorrá avatták a Boston melletti Tufts Egyetem jogi és diplomáciai akadémiáján, a Fletcher Schoolban. Ez az út több mint 32 millió forintjába került a magyar adófizetőknek. Orbán Viktor egy svájci cégtől bérelt, 15 személyes különgéppel utazott Bostonba. A Miniszterelnöki Hivatalban azt közölték, hogy a magángépre azért volt szükség, mert túlságosan feszesnek tartották a kormányfő programját, és nincs közvetlen járat Budapest és Boston között. Orbán Viktor pedig haza akart érni a másnapi kormányülésre. Az állami protokoll minden lehetséges változatot megvizsgált, és a kapott három ajánlatból a legolcsóbbat választotta ki – hangsúlyozta Borókai Gábor kormányszóvivő. 
Orbán Viktort tiszteletbeli doktorrá avatták a Boston melletti Tufts Egyetem jogi és diplomáciai akadémiáján, a Fletcher Schoolban. Ez az út több mint 32 millió forintjába került a magyar adófizetőknek. Orbán Viktor egy svájci cégtől bérelt, 15 személyes különgéppel utazott Bostonba. A Miniszterelnöki Hivatalban azt közölték, hogy a magángépre azért volt szükség, mert túlságosan feszesnek tartották a kormányfő programját, és nincs közvetlen járat Budapest és Boston között. Orbán Viktor pedig haza akart érni a másnapi kormányülésre. Az állami protokoll minden lehetséges változatot megvizsgált, és a kapott három ajánlatból a legolcsóbbat választotta ki – hangsúlyozta Borókai Gábor kormányszóvivő. Elmondta azt is, sajnálatosnak tartja, hogy a magyar kormánynak nincs saját repülőgépe, nem úgy, mint a környező országokban. Keller László szocialista frakcióvezető-helyettes szerint Orbán Viktor miniszterelnök bostoni utazásának módja nem volt sem morálisan, sem racionálisan elfogadható, és az ezzel összefüggésben felmerülő felelősséget mindenképpen tisztázni kell. Keller véleménye szerint a miniszterelnök utazása magáncélokat szolgált, amellyel Orbán Viktor ‘egyre inkább megteremti azt a dzsentrivilágot, amelytől a magyar társadalom irtózik’. Keller szerint az utazás ellenértékét a Fidesznek meg kell térítenie a költségvetés részére.

Hanyag kezelés vétségének alapos gyanúja miatt az ügyészséghez fordul az SZDSZ Orbán Viktor bostoni útjával összefüggésben. Gusztos Péter szabad demokrata ügyvivő szerint a különgép-bérléssel megszegték azt az 1999-ben született kormányrendeletet, amely szerint ha ‘az állami protokoll feladatok teljesítése körében az utaztatáshoz külön repülőgép igénybevétele szükséges, a beszerzést a Malév Rt.-vel kell lebonyolítani’. Az, hogy az ország miniszterelnöke díszdoktor lett, nem magánút – cáfolta a vádakat Borókai Gábor kormányszóvivő. Az Egyesült Államokban nem adogatnak nyakra-főre díszdoktori címeket. Mint az a díszdoktori cím laudációjában is szerepel, ez a gesztus annak a teljesítménynek is szól, melyet az ország a demokratikus átalakulása érdekében kifejtett. Az országnak szól hát, de Orbán személyén keresztül: személyes döntései alapján adományozták neki ezt a címet. Arra a sajtóban megjelent számonkérésre, hogy miért nem fogadta Orbán Viktort az amerikai elnök, Borókai az egyszeri püspök esetét hozta fel, aki a faluba érkezik, s nem harangoznak. Az emberek találgatni kezdik, miért nem szól a harang, százféle történetet is kitalálnak erre. Pedig csak egy oka van: nincs harang. Nos, Budapest nem kezdeményezte, hogy Orbánt egynapos látogatása idején fogadja az amerikai elnök – fűzte hozzá Borókai.

politicalcapital