Orbán puccs

Képtalálat a következőre: „2006 ostrom”

 

Azt gondolom, hogy ezt mindenki tudja kinek   kiknek állt ez érdekében, Ami 2006-n történt. Egy dolgot nem tudok  én ennek a Gyurcsány  fickónak megbocsájtani ezzel kapcsolatban! Nem lemondania kellett volna  hanem kivágni az az MSZP-l azokat, akik elárulták. Mert itt nem csak Gyurcsányt árulták ám el  hanem a saját szavazóikat is. A puccsról pedig  annyit Gyurcsány gyenge volt. Nem kicsit nagyon. Nem magyarázkodni kellett volna neki. Hiszen Orbánnék már akkor polgárháborút akartak kirobbantani. Gyurcsánynak teljes körű vizsgálatot kellett volna lefolytatnia és nem tökölni ezen. Azokat, akik ezt  megszervezték és lebonyolították  hadbíróság elé kellett volna akkor állítania őket. Orbán  nyolc évig  várt és  építette ezt  a tervet. Majd az sződi beszéd kapóra jött neki ez  volt a szikra! Akkor is  hallgattak és kussoltak amikor  Orbán egy államcsínnyel leigázta elfoglalta az országot. Alkotmányos puccsot hajtottak végre. Nekik pedig kutya kötelességük lett  volna ez ellen tenni, de minimum a lakosság figyelmét  is felhívni erre. Miért nem tették? Miért hallgattak? Miért tett esküt egy megszálló hatalom jogrendjére? Mert a Fidesz  elfoglalta az országot. Felszámolta a jogállamot, amit  egy “Patyomkin demokráciával” cserélt fel. A z alaptörvény nem a  nép alkotmány az egyedül a Fidesz alkotmánya  ez a tákolmány tartja egyben ezt  a maffia  Putyin féle államot. Mellesleg  Magyarország nem jogfolytonos a Magyar Köztársasággal. Ha pedig  a jogfolytonosság megszűnt akkor Magyarország egy fantom állam. Tessék mondani ebben a fantom államban be lettek jegyezve a parlamenti pártok? Mert tudtommal nem! 2010.-n  volt az utolsó demokratikus  választás. Tehát 2014-n minden képviselőnek lejárt a MANDÁTUMA. Ami ezután következet azt  szavazásnak hívják és nem választásnak. Hiszen Orbán  a választási rendszert  is magára szabta. De van még itt más is! Ha az alaptörvény közjogilag érvénytelen Akkor minden ráépülő törvény érvénytelen. Sőt még a képviselők mandátumai is érvénytelenek. Az alaptörvényt nem a nép alkotta meg  hanem 262 országgyűlési képviselő, akik mind Orbán bűntársai. A népet jogfosztottá tették. Az Alkotmányban benne van: minden hatalom a népé! A népnek lett volna joga alkotmányozni nem a Fidesznek. Az alaptörvény amit   alkotmányos puccsal hozzak létre  az garantálja Orbán Viktor hatalmát ebben a Magyarország nevű fantom államban.

Az, aki egy megszálló hatalom jogrendjére esküt tesz az hazaárulást követ el. Az összes ellenzéki képviselő, akik esküt tettek egy rohadt  mandátumért Orbánt szolgálja és nem a népet.

11 évvel a sajnálatos 2006-os események után Gyurcsány kimondta, hogy Orbán Viktor, Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, az alkotmányos rend megdöntésére irányuló puccsot szervezett. Mindezt az interjú készítője és a magyar média is elengedi a füle mellett, holott ennél durvább vád nem létezik, és ha az állítás igaz, akkor a legkevesebb az, hogy Orbánt azonnal őrizetbe kellene venni. Ennek megállapítására pedig azonnal nyomozást kellene indítani. Tudjuk, hogy ennek mennyi esélye van Polt bűnpártoló ügyészségén, de egy ilyen bejelentésnek akkor is következményei kellene, hogy legyenek.

Az alkotmányos rend megdöntése és még az arra tett kísérlet is a legsúlyosabb államellenes bűncselekmény, amelyért életfogytiglani szabadságvesztés jár. Egy ilyen vád nem hangozhat el következmények nélkül. Magyarország volt miniszterelnöke a jelenlegi miniszterelnököt puccsal vádolja. Az Amerikai Népszava 2006-ban is azt írta, hogy ez egy puccskísérlet volt. 2006 egész őszén ez zajlott, október 23-án pedig Orbán szándékosan szervezte a tömeget a zavargásokat irányító szélsőjobboldaliakból és szervezett futballhuligánokból állók közelébe.

A mi álláspontunk az volt, hogy Orbánt október 23-a után, amikor ráadásul a tömeget nem tájékoztatták szándékosan a rendőrség által megadott elvonulási útvonalról, hogy a gyűlés résztvevői bekerüljenek a rendőrség és az őket támadó csürhe frontvonalába (hogy abból az ország törvényes kormányát megdöntő puccs legyen), Orbánt le kellett volna tartóztatni. De legkésőbb akkor, amikor a Kossuth téri kordonokat törvénytelenül lebontotta.

Korábbi cikkeinkben is írtuk, hogy a rendőrség az alkotmányos rend oldalán állt, megvédte a demokratikus rendet, amiért dicséretet érdemel. Még akkor is, ha ezt sok hibával tette, és ha ennek során meglátszott, hogy a magyar rendőrség egyes tagjait legfeljebb az egyenruha különbözteti meg a bűnözőktől. De ez Kelet-Európa, óriási tévedés, amikor nyugat-európai mércével mérnek Magyarországon bármit. A csürhe is, a politikusok, a rendszer is, a rendőr is kelet-európai, ahogy az autószerelő is. Ennek megfelelő volt a színvonala, ami azóta sem változott. Ahogy a törvényesség és annak számonkérése sem.

Ma is úgy véljük, Gyurcsány Ferenc nem kellő eréllyel lépett fel 2006-ban, amikor Orbánt és bűntársait futni hagyta. Ha voltak bizonyítékai, hibázott, amikor nem tartóztatta le őket az alkotmányos rend megdöntése kísérlete miatt, és nem állíttatta bíróság elé őket. Ki kellett volna állnia a nyilvánosság elé, bemutatni a bizonyítékokat, az erre vonatkozó törvényt, és az ország színe előtt le kellett volna lepleznie, hogy Orbán korát megelőzve, de náci mintát követve ásta alá hazug propagandával, uszítással, és az őszödi beszéd meghamisításával az alkotmányos rendet, később pedig tevőlegesen részt vett az utcán szervezett puccsban.

Ezért börtön jár, nem kevés. Gyurcsány Ferencet megfélemlítette az utcai csőcselék, annak a fenyegetése, hogy ezek képesek ellenforradalmat szervezni, de ez behatárolható csoport volt, és a törvényhez ragaszkodni kellett volna. Az őszödi beszéd összevágása után ki kellett volna állnia és elmondani, hogy ebben a formában ez csalás, nem így hangzott el, és előadni a beszéd igazi tartalmát és üzenetét. Kétségtelen, hogy nem érezhetett elég támogatást és erőt maga mögött a pártja részéről, amely már akkor is hülyék gyülekezete volt, azóta csak rosszabb lett.

Ehhez hozzájárult az a hatalmas hiba is, hogy Polt Pétert engedték még a szocialista-liberális kormányzás alatt, hogy elszabotálja az első Orbán-kormány korrupciós ügyeiben megindult nyomozásokat. Keller László minden feltárt ügyét elszabotálta a Polt vezette ügyészség, és a végén még ő került bíróság elé, mert ezek egy részét merészelte nyilvánosságra hozni. Az MSZP a posztján hagyott egy bűnözőt, aki végül nemcsak eltussolta Orbánék ügyeit, hanem koncepciós ügyek tucatjait gyártotta épp ellenük. Polt Péternél kisebb bűnöket elkövetőkkel vannak tele a börtönök. Polt tisztességes bíróság előtt nem úszná meg háromszor 25 éves letöltendő börtönbüntetéssel. Ehelyett ma is ezt a bűnpártolást folytatja egy maffia részként.

Hozzájárult a bizonytalansághoz, hogy Sólyom László személyében egy olyan köztársasági elnöke volt Magyarországnak, aki részrehajló és gyalázatos módon segítette Orbánt, fűtötte az országot a kormány ellen, és ezzel a szélsőjobboldali puccsisták malmára hajtotta a vizet. Ehhez képest semmi az, hogy az elnökségét hiúsága kiélésére és turista szenvedélyének közpénzen történő finanszírozására használta fel. Mindent, az alkotmányosságot is, annak a szempontnak rendelte alá, hogy újraválasszák. Amikor Orbán menesztette, helyette Schmitt Pált választotta meg, Sólyom a hátralevő idejében mutatta meg, hogy mi lett volna a dolga. Ezzel bebizonyította, hogy tudatosan csalt. Előkészítője volt a NER-nek.

Ennek ellenére Gyurcsány Ferencnek Orbánékkal szemben fel kellett volna lépnie a puccs miatt. Most pedig érthetetlen, hogy 17 évvel az események után mondja ki először, mintegy mellékesen egy interjúban, hogy Orbán szervezte 2006-ban az erőszakos megmozdulást. Az ország mostani miniszterelnöke a Köztársaság rendőreire uszította az alvilág és a szélsőjobb csürhéjét. Szétverette és felgyújtatta Budapestet, hogy megdöntse a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét. Ez bűncselekmény. Ha nem igaz, akkor az állítás a bűncselekmény.

Gyurcsány Ferenc szerint “jól felépített puccskísérlet volt”, majd a szervezőkről ezt mondta az interjúban:

“- Fidesz legfelsőbb vezetői vettek ebben részt, és egészen konkrétan szervezték az erőszakos megmozdulásokat.

– Kik? Orbán Viktor?
– Is.

– Kövér László?
– Is.”

a 2006-os sikertelen puccskísérlet után Orbán a puccsot 2010-ben fejezte be. Ami nem sikerült az utcán, azt végrehajtotta a demokratikus választás után, mikor a választás eredményét önkényesen “fülkeforradalomnak” minősítette át, és arra hivatkozva egy új társadalmi rendszer bevezetésével bízta meg magát. Ez puccs, ez államcsíny, az alkotmányos rend megdöntése. Ezért Orbán rendszere törvénytelen, nem legitim, minden törvénye, minden általa bonyolított választás törvénytelen és érvénytelen. Az alkotmányos rend megdöntése nem évül el. Törvénytelen állapot áll fenn.

Magyarországon nincs érvényes, törvényes, legitim alkotmány, hatalom. Bűnöző puccsisták kezében van az ország. Ebből következik az egyetlen alkotmányos, jogállami magatartás, a törvénytelen rendszer békés bojkottja, a rendszerrel való együttműködés felmondása. A baj az, hogy Gyurcsány Ferenc sem maradt következetes, mert 2013-ig ugyanezt vallotta, de azután megalkuvó lett és az állami párttámogatásért részt vett a 2014-es választáson, és felesküdött a rendszerre. Majd beült a rendszer álparlamentjébe. Azóta nincs igazi ellenzéke Orbán rendszerének.

Gyurcsány azonban mond még egy nagyon érdekes és fontos mondatot. Orbánt valószínűleg megzsarolták az oroszok. Orbán Putyin kezében van. Vagy közéleti vagy magánéleti titkot szereztek meg róla, amivel zsarolják, és ez azt jelenti, hogy Putyin irányítja Magyarországot. Így nemcsak Orbán, hanem Magyarország és a magyarok sorsa is Putyin kezében van.

Forrás: Amerikai Népszava 

 

László Tamás tiltott pártfinanszírozás

Képtalálat a következőre: „László Tamás tíltott pártfinanszírozás rtl klub”

 

László Tamás volt fideszes országgyűlési képviselő az alapítvány kuratóriumi elnökétől is a HungaroControlhoz irányította a Hír TV-t, ám annyit elárult, hogy nem került eredménytartalékba az összeg, ezért minden bizonnyal szabályos volt a felhasználása.

Elmondósása szerint azért nem tudta a az adományozót ( HungaroControl) megkérdezni mert perben állnak velük.László Tamás elmondta véleményük szerint  valós szándékra valós teljesítményt tudtak felmutatni. Orbán Viktor által alapított Szövetség a Nemzetért Alapítvány  kuratórium elnöke szerint 320 millió Forint film készítésre  fordították.

OZ  kommentár: László Tamás volt XV. kerületi országgyűlési képviselő személye körül  nem ez az első alkalom amikor tiltott pártfinanszírozás gyanúja merült fel.

A CÖF és HungaControl is hallgat, mire költötték a százmilliókat

„A Polgárok Házának népszerűsítésére filmek készültek, amik elkészültek, le is vetítették őket és a dolog így teljesen rendben van” – mondta a Szövetség a Nemzetért Alapítvány fideszes elnöke.

László Tamás októberben nem találta problémásnak, hogy a Fidesz egyik szellemi központját reklámozták közpénzből. A HungaroControltól kapott 320 millió forintos támogatást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint a légiforgalmi irányítás és a repülés népszerűsítésére kellett volna fordítani. A támogatásról szerződést is kötött az állami légiforgalmi irányítást végző cég és a fideszes alapítvány, sőt utóbbi el is számolt a pénz felhasználásáról. Bár a közpénzek felhasználása nyilvános adat, a szerződést és az elszámolást eddig nem nézhette meg senki.

„Ezért indítottuk a pert, hiszen látni akarjuk azt a szerződést, amivel hivatalosan az adófizetők pénzét pártpolitikai célokra adták oda ennek az alapítványnak. Nyilvánvalóan ezt a helyzetet tisztázni kell, és nagyon fontos kiemelni azt, hogy egy 2018-as, idei rendszerváltást követően kőkemény felelősségre vonásra számíthatnak majd az érintettek” – mondta Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője.

Demeter Márta

“PERT NYERTÜNK! – Nem titkolhatták tovább a fideszes alapítvány támogatási szerződését, amivel 320 millió közpénzt kaptak a HungaroControltól. A fideszes Alapítvány divatbemutatóra és borbemutatóra kérte a 320 milliót, légiforgalmi irányítás és repülés népszerűsítésére kapta meg a HungaroControltól, és a Polgárok Házát népszerűsítő filmekre költötte.
Így tömik közpénzből a fideszes végrehajtók zsebét. A nyertes perünk nyomán kiadott támogatási szerződésből egyértelmű, hogy a HungaroControl úgy adott közpénzt a fideszes Szövetség a Nemzetért Alapítványnak, hogy semmilyen garanciát nem kért, és semmilyen ellenőrzési pontot nem határozott meg, hogy az Alapítvány biztosan légiforgalmi irányítók toborzására és a repülés népszerűsítésére fordítsa a pénzt. Ez felveti a tiltott pártfinanszírozás esetét is. A pénzzel való elszámolás dokumentumainak kiadására pert indítottam, azóta a minisztérium már válaszolni sem hajlandó.
Folytatjuk, ugyanis hiányosan adták ki az anyagot, a “repülésbiztonsági kérdőív” és a Nemzeti Kommunikációs Hivatal előzetes jóváhagyását(sic!) sem adták ki.
Világosan látszik, hogy a 320 milliót nem arra kapták, hogy a fideszes Polgárok Házának működésére költsék! De persze a zsebek megtömése megint fontosabb volt nekik, mint a repülés népszerűsítése és légiirányítók toborzása…Mindegyik fél nyakig sáros az ügyben!
Orbán Viktor polgári körének alapítványa azonnal fizesse vissza az adófizetőktől kijátszott 320 millió forintot, és azt a HungaroControl fordítsa a Liszt Ferenc repülőtér zajterhelése miatt egészségkárosodást szenvedett lakosok kártalanítására!”

(Demeter Márta/Facebook)

Demeter Márta fényképe.

 

Demeter Márta fényképe.

 

 

Demeter Márta fényképe.

Én szóltam b+!!!!

Kapcsolódó kép

 

Mindent tudtunk, és tudunk előre. Csak gondolkozni kell hozzá kicsit.

Sorban:

– Senki se higgye, hogy a Hír TV visszafoglalásával “csak” az a baj, hogy elvették tőlünk. Nézzük a hogyant, hogy fél nap alatt lezavarták az egészet, délután már az ő műsoraik voltak. Az az üzenete, hogy…

“LÁTJÁTOK EMBEREK, ERRE IS KEPÉSEK VAGYUNK, SENKI SINCS BIZTONSÁGBAN! MINDENKIT MEG TUDUNK VENNI, VAGY, HA NEM, AKKOR MEGFENYEGETNI! NEM, HOGY EGY KÁLMÁN OLGÁVAL VAGY AZ ÖSSZES ELLENZÉKI PARTTAL EL TUDUNK BÁNNI, DE EGY SIMICSKA IS A TENYERÜNKBŐL ESZIK, HA ÚGY AKARJUK. TI IS ABBÓL FOGTOK.

Következő lépés az, hogy elviszik akinek nagy a pofája. Na persze nem direktben azért visznek senkit, mert túl sokat beszélt, hanem kamu-okokból, koholt vádakkal. Erre valók a Stop Sorosba fű alatt beleírt Közigazgatási Bíróságok, amelyek a diktatúra maszek bíróságai.

– Senki se higgye, hogy Gazsi gyerek puszta úri huncutságból hittérit és kebelezi be a kis egyházakat. Senki se higgye el, hogy a kis egyházak önként és dalolva adjak át a gyülekezetet Gazsinak. A diktatúrának KELL a vallás, különösen, ha keresztény diktatúrát épít. A vallás politikába keverése CSAK fasiszta lehet! Soha semmi más. O.V.-nak kell a demokrácia álarca (meg). = Ő nem kiálthatja ki önmagát szektavezérnek, az átlátszó lenne a külföld fele. Erre kell Gazsi. Következő lépés: ATV-ben a Vidám Vasárnap helyett Gazsi lesz. Eljön az az idő, amikor az lesz a keresztény, aki nekik behódol. Mindenki más: üldözött.

– Senki se higgye, hogy a hajléktalanokat TÉNYLEG börtönbe viszik, ahogy a hírekben olvasható. NINCS elég börtön. Az üzenet a fontos, értsük meg:

“BÁRKIT BEVIHETÜNK, LECSUKHATUNK, HA ÚGY AKARJUK, ÉS BÁRKINEK ELVIHETJÜK A LAKÁSÁT. NINCS TARTOZÁSOD EGYÁLTALÁN? DEHOGYISNEM, MAX NEM TUDTAD!”

(Vannak ilyen kilakoltatottak is, nem kevesen). Következő lépés: jön az ősz, a tél. A hajléktalanokról SOHA nem derül ki, hova lettek. SOHA. Mindenki gondolja tovább.

– Senki ne higgye, hogy pont most jut eszébe az E-On-nak váratlanul meglátogatnia minket a hálózat ellenőrzése céljából. Lófaszt. POFAVIZIT.

– Senki ne higgye, hogy Orbán nem Putyin embere, mert az ő MAGA a háttérhatalom. Lebombázta Szíriát, nekiment Ukrajnának, mert retteg az őt körülvevő demokratikus államoktól. Neki diktatúra kell a Kelet-Európai országokban is, ha békésen, azaz Orbán populista szövegével megvezetve az embereket, ha nem békésen. Senki ne higgye, hogy az EU nem Putyin tányérjából eszik. Azt se higgye senki, hogy Trump Putyin felett van, mert pont, hogy alatta. Következő lépés: OV Putyin Európai helytartója, és CSAK ov. Gondoljuk tovább. Nem teljesen tök mindegy Putyinnak kik lakjak Magyarországot? Vagy, hogy milyen jogi paragrafusokkal akarsz rendszert váltani? Súgok: összeszarja. Ha a seggünkön ülünk vagy így, vagy úgy de kiürül az ország és azt veszed eszre, hogy minden 2. ember oroszul beszel a villamoson.

– Senki se higgye azt, hogy NEM Putyin vagy Erdogan diktatúrájának a lepéseit követjük szép sorban. Aki kíváncsi arra, mi lesz nálunk és mikor, NE a politikai bulvár újságokból tájékozódjon, és kommentelések helyett hírek keresésére, GONDOLKOZÁSRA használja a netet. Le kellene szokni arról, hogy csak a címeket olvassuk, mert nem elég. Aki meg most is lusta, hogy sürgősen pótolja a történelmi hiányosságait, mert nyilván 20 évvel később nem emlékezünk túl sok mindenre, az menjen és pótolja! A diktatúrák elve MINDIG ugyanaz. Ha van hozzá egy ostoba, mindenre legyintő, elvtelen, tájékozódni lusta, 3 mondatnál többet értelmezni nem képes nép, akkor igen

– Következő lépés: a) összefogás. b) megdöglünk. Igen, nem csak a Fidesz szavazóknak lesz szar, nem ők fogják megenni amit főztek, mert MI A SZART CSINÁLT EZ ALATT AZ IDŐ ALATT 7 MILLIÓ NEM A REZSIMRE SZAVAZÓ EMBER, és mit csinál most??? Emlékszünk arra, amikor a II. világháborúban önként mentek deportálásra az elfásult emberek a gyerekeikkel együtt? Megvan a jelenet, ahogy állnak sorban több tízezren és senki nem csinál semmit? Pedig az őket körülvevő tisztek csak pár százan voltak…. EZT AKARJUK? Merthogy az agymosásunk módszere UGYANAZ, mint akkor!!! Ha nem fontos neked a másik ember, akkor legyen fontos a gyereked, vagy az országod b@zdmeg neked ott a fotelben, aki férfi létedre azt hajtogatod röhögve a híreken, hogy ÚGYSE!!! Büszke vagy magadra? FÉRFI VAGY? Meg a többi, aki picsog, hogy “denekemdoooogoznikell!” Ember van fogalmad, mi történik, ha SENKI nem veszi fel a munkát csak 3 napig??? A rendszernek dolgozol tüntetés helyett? Mészáros strandjai valamelyikére is elmész nyaralni, csak mert az van közelebb???? Nincs 3000 Ft-od, hogy felmenj Pestre? Akkor kérj kölcsön! Fogadok, ha kajára kéne megtennéd, ez meg itt az ORSZÁGOD! Na ugye.

Utóirat: a képen az internetadó elleni tüntetés. Nem azért voltunk ennyien, mert az internet az egyetlen, amire mozdulunk. Hanem azért, mert akkor meg nem használta a rezsim az agymosás minden eszközét arra, hogy visszanyomjon minket a fotelbe. A JÓ K..VA ÉLETBE MÁR! Mentsétek le ezt, mert el fog tűnni a profilom, borítékolom. (Ausztriából megyek HAZA, ha mozdulunk végre. Ezért nincs ékezetem. Aki fel tudja ékezetezni, az küldje át privátban, megköszönöm.)

Forrás: Thor