Kásler Miklós gyerekei és unokái is kizárólag magániskolákba jártak.

Kásler Miklós, az Emmi miniszterjelöltjének bizottsági megh

 

Kásler Miklós ma már felnőtt gyereke elsőtől az érettségiig a budapesti Deutsche Schuléba járt.

Unokái szintén idegen nyelven oktató magyar vagy külföldi fenntartású budapesti magániskolákba járnak. A nagyobbik a Deutsche Schule tanulója, előtte óvodába a budapesti Apple Tree Kindergarten & Nursery-be, majd a kettő között egy évet a Britannica International Schoolba járt. A kisebbik unoka szintén az Apple Tree Kindergarten & Nursery-be jár.

Az oktatásért is felelős minisztérium államtitkára, Szabó Tünde hétfőn Facebook-oldalán posztolt gyermekei tanévkezdéséről, amiből kiderült, hogy gyermekei egy méregdrága magániskolába járnak, ahol a tandíj évente kétmillió forint. Amikor a 444 arról érdeklődött az államtitkártól, hogy mi az oka annak, hogy állami iskola helyett magániskolába járatja gyerekeit, Szabó Tünde szerint: Magánügy, hogy milyen intézményben tanulnak a gyerekei.

A 24.hu ezután sorra érdeklődött az Emmi államtitkárainál arról, hogy állami vagy magániskolába járatják-e a gyerekeiket. Az, aki egyáltalán hajlandó volt válaszolni, ugyanazt a szöveget küldte, miszerint gyermekei taníttatása nem köz-, hanem magánügy.

Mindenesetre elgondolkodtató a magyar közoktatással kapcsolatban, hogy még a területért felelős miniszter sem bízik annyira az állami intézményekben, mint a drága magániskolákban.

Forrás: 168. óra

Mennyit visznek haza a szolgák?

 Ennyit fizet az árulás…

Kapcsolódó kép

 

7 százaléka 1 782 000 forintos havi bruttó fizetésért dolgozik. Ők azok, akik képviselői munkájuk mellett egyéb tisztséget is betöltenek, például frakcióvezetők.
– 22 százalék fizetése 1 514 700 forint,
– 21 százalékuk 1 336 500 forintért dolgozik,
– 14 százalék fizetése 1 247 400 forint,
– 19 százalék 1 069 200 forintért,
– 17 százalék pedig 891 ezer forintért végzi a képviselői munkáját.

Van 14 olyan képviselő, aki annyit kap a képviselői munkája után, mint amennyit a miniszterek a miniszteri munkakör nyomán. Ezt elmondhatja magáról
– a DK-ból Gyurcsány Ferenc,
Harrach Péter és Latorcai János KDNP-s képviselők,
Széll Bernadett az LMP-ből,
Tóth Bertalan az MSZP-ből,
Sneider Tamás a Jobbikból,
Szabó Tímea a Párbeszédből
– és még 5 fideszes képviselő, többek között Kocsis Máté vagy épp Hende Csaba.

A legmagasabb fizetést egyébként Kövér László tudhatja magáénak, hiszen havi 2,4 millió forintot kap házelnöki feladainak ellátásáért. Pár héttel korábban a miniszterek új fizetése is napvilágot látott. A kormany.hu-ra feltöltött dokumentumok szerint a tárca nélküli miniszterek jártak a legjobban, mivel ők nem politikai, hanem vagyonkezelési feladatokat látnak el, az illetményüket az irányításuk alá tartozó állami vállalatok vezető tisztségviselőinek béréhez kell igazítani. Így nőtt meg Süli János és Bártfai-Máger Andrea fizetése 1 101 900 forintról 5 millióra. A többiek 1 101 900 forint helyett 1 782 100 forintot keresnek, kivéve Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, ő a korábbi 1 101 900 forint után 1 633 300 forintot keres.

Újpalotán mocskos kampányra lehet számítani.

Képtalálat a következőre: „Németh Angéla”
Németh Angéla

Példátlan és arcátlan az, ami a mai kerületi tanévnyitón történt. Felfoghatatlan, ahogy a KLIK tankerületi vezetése beavatkozni próbál a XV. kerületi időközi polgármesterválasztásba, és miközben a kerület megbízott vezetőjének nem ad szót, addig a választókerületi Fidesz elnök – akinek még a nevét sem írom le most – beszédet mondhat az iskolások előtt. Elképesztő, és minden határon túl megy a kormánypárti vezénylés. Ezért is fontos, hogy minél többen vegyenek részt szeptember 30-án a választáson. Mondjunk együtt nemet erre az erőszakos politikára!

Képtalálat a következőre: „László Tamás”
László Tamás

 

László Tamás a Fidesz színeiben 2010-2018 között Újpalota-Rákospalota országgyűlési képviselője volt, 2010-2014 között pedig polgármester. Mióta tavasszal elvesztette egyéni képviselői helyét, a kerületben egyetlen funkciót tölt be, ő a Fidesz választókerületi elnöke.

Az Észak-Pesti Tankerületi Központ vezetése fontosnak érezte, hogy a szeptember 3-án tartott tanévnyitón megszólaltassa László Tamást.olyan időszakban, amikor javában zajlik a helyi kampány, az időközi polgármester-választás jelölési szakasza már lezárult, és László Tamás hivatalosan is a Fidesz jelöltje.

Az időközi választásra azért kerül sor szeptember 30-án, mert a kerület korábbi polgármestere, Hajdu László, aki 1996-2010, majd 2014-2018 között töltötte be a posztot, egyike volt az országgyűlési választáson győztes ellenzéki egyéni jelölteknek. A korábban MSZP-s politikus, aki 2010-ben már függetlenként indult, idén május óta a DK országgyűlési frakciójának tagja. Az összeférhetetlenségi szabályok miatt júniusban lemondott a polgármesteri tisztségről.

A kerület vezetője azóta Hajdu korábbi helyettese, Németh Angéla alpolgármester, aki a 2008-ban létrehozott Rászorulókat Támogatók Egyesülete (RÁTE) elnöke, önkormányzati képviselője. A RÁTE és a Szolidaritás jelöltjeként indul a mostani választáson, támogatói között van a DK, az MSZP és a Liberálisok

kiderült az is, hogy Újpalotán mocskos kampányra lehet számítani, arra viszont, ami a tanévnyitón történt, még a kerületben sem voltak felkészülve. Már csak azért sem, mert a XV. kerületi Kontyfa utcai iskolában tartott tanévnyitóra, mint megtudtuk.

A tankerület vezetője az egyik hivatalosságként Hajdu László országgyűlési képviselőt hívta meg, aki inkább Németh Angélát, a regnáló ügyvezető polgármestert javasolta, ám a tankerület ennek nem adott helyt.

Ellenben lehetőséget adott a tavasz óta semmilyen kerületi funkcióval nem rendelkező László Tamásnak. Ez utóbbi tényről az alpolgármester egy felháborodott Facebook-posztban adott hírt az eseményt követően.

Forrás: 168.óra