“Nem veheted el a magyarok munkáját” 

Kormányzati kampány a menekültek ellen / Fotó: MTI - Máthé Zoltán

 

Így kerek a világ. Eddig csak a nyugdíjat fizette nekik a magyar nép főként az itthon maradt fiatalok, akiknek az adójából fizeti Orbán kormány az ukrán nyugdíjasok részére  a 200.000.Ft- s nyugdíjat.  Megteheti  hiszen azzal hogy felvették a kettős állampolgárságot és  visszamenőleg igazoltak maguknak  vezető beosztásban ledolgozott  éveket. Egy külön iparág épült erre ki. Így  már csak egy  magyarországi lakcímre van szükség egy Magyarországi bankra ahol  számlát nyitnak  és a  Magyar nyugdíjfolyósító  már utalja is  a jó magyar  nyugdíjat. Amiért  nem dolgoztak egy percet sem. Nem az országban a fizették a társadalombiztosítást sem a közteherviselést. Még is minden m ugyanúgy megilleti őket, mint egy magyar embert, aki az országban született. Az országban gürcölte le az egész életét. Az országban rokkant meg. Egy hatályát múlt rendeltre  hivatkozva amit  még a Magyar Népköztársaság és a  Szovjetunió között jött létre.  Jó ideje már  nincs Alkotmány Magyar Népköztársaság sem Alkotmány. Orbán  nem írta alá azt a megállapodást, amit  még a Bajnai kormány tárgyalt le az Ukrajnával.

Fizetnek a magyar emberek a szavazatokért, amiért Orbánnak segítenek minket földönfutóvá tennie Orbánnak. Most  meg behozta az Ukrán munkásokat  a Magyartól elveszi, oda adja az ukránnak, aki olcsóbban végzi el a munkát. Mivel is riogatott  Orbán? “

“Nem veheted el a magyarok munkáját” 

 

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, gyalogló emberek, cipők és túra/szabadtéri

A Fidesz vezette magyar kormány eltitkolja a magyar emberek elől, hogy az utóbbi hónapokban ukránok inváziója lepte el Magyarországot. Történhetett ez azért, mert a Fidesz le akarja törni a magyar emberek bérét és a magyar emberek helyett, a munkahelyeiket elvevő, olcsó ukrán munkaerőt hoz be Magyarország területére.

Az olcsó ukrán munkaerő miatt a magyar embereket kirúgják munkahelyeikről, földönfutóvá téve őket saját hazásukban. A Fidesz ezzel nem törődve, a jövőben fokozni akarja az ukrán migránsok Magyarországra való betelepítését, akiknek a magyar adófizetők pénzéből, hatalmas nyugdíjakat ígérnek. Az ukrán munkások lényegében már ellepték Magyarországot, csak az elmúlt hónapban 5000, azaz ötezer migránst telepített be a Fidesz, Magyarország területére. Sajnálatos dolog, hogy az állami média ezt teljesen eltitkolja a migránsok betelepítését és semmilyen tájékoztatást nem ad erről a Magyar embereknek. A független média azt javasolja a magyar embereknek, hogy ha lehet kerüljék azon állami TV csatornák nézését, amelyeket ingyenesen lehet nézni, mert ezek úgynevezett, “agymosással” próbálják befolyásolni a józanul gondolkodó emberek tudatát.

Tavaly júliusban egy törvénymódosítás hozta meg az áttörést a külföldi munkavállalók magyarországi foglalkoztatásában. Azóta a hazai hiányszakmák esetében gyorsított eljárásban bírálják el a munkavállalási engedélyeket. Az ukrajnai dolgozók toborzásával is foglalkozó HSA Kft. régióvezetőjét, Farkas Adriánt kérdeztük az eddigi tapasztalatokról.

Mennyivel lett gyorsabb a külföldi munkavállalók behozatala a hiányszakmákra vonatkozó könnyítéssel?

Mi a HSA-nál már korábban is toboroztunk Ukrajnában, hiszen idehaza vannak olyan területek, amelyeken egész egyszerűen elfogyott a munkaerő, akár 100–120 kilométeres körzetben sem találni munkára hajlandóságot mutató embereket. Azelőtt két-három hónapba telt, mire minden engedélyt sikerült beszerezni a külföldi munkavállalók foglalkoztatásához, ugyanez ma már a gyorsított eljárásnak köszönhetően körülbelül tíz nap alatt megvan.

Ukrajnai magyarokat vagy ukránokat toboroznak inkább?

Is-is. Azt azért tudni kell, hogy az elmúlt időszak ukrajnai háborús eseményei miatt sok ottani magyar már Nyugat-Európába költözött. Nem az a fő szempont, hogy magyar vagy nem magyar: a mi küldetésünk az, hogy a hazai cégek munkaerőproblémáit hatékonyan megoldjuk mind mennyiségileg, mind minőségileg. Ebben pedig Ukrajna nagy segítségünkre van, hiszen egy 42 millió lakosú szomszédos országról beszélünk, ahol jelentős a munkanélküliség, így a kiaknázatlan munkaerő is.

A behozott munkavállalók hány százaléka beszél magyarul?

Pontos százalékot nem tudok mondani, inkább egy gyakorlati példát hoznék. Az egyik ukrajnai dolgozókat igénylő megrendelőnknél 500 behozott embert foglalkoztatunk. Náluk az az elvárás, hogy 30–35 munkavállalónként legalább egy beszéljen magyarul. Ezt tudjuk biztosítani, és a mindennapos munkavégzés problémamentesen megy így. Sőt, az év végi értékelőn kifejezetten elégedettek voltak a dolgozókkal.

Adva van a kérdés, hogy mivel tudják garantálni az Ukrajnából behozott munkavállalók minőségét. Mégiscsak idegen országból jönnek, máshogyan szocializálódtak.

Több mint másfél éve foglalkozunk az ukrajnai toborzással, és eleinte bennünk is megfogalmazódtak hasonló kérdések, de mostanra referenciákat tudunk felmutatni. Általános tapasztalat, hogy az ukrajnai munkavállalók kiugrási lehetőséget látnak a magyarországi elhelyezkedésben. Csak, hogy érzékeltessem: Ukrajnában havi 250–300 óra munkával 45–50 ezer forintot visznek haza, amihez képest a nálunk 180–190 órával megkereshető nettó 140–150 ezer forintos fizetés óriási életminőségbeli ugrás nekik. Megbecsülik a lehetőséget, rendkívül motiváltak. Másrészt alapos kiválasztást végzünk, partnerirodáink vannak Kijevben, Ungváron és Beregszászon is, amelyekben helyismerettel rendelkező, kint élő kollégák segítik a munkánkat.

Hosszútávon is lehet számolni a bevált dolgozókkal?

Teljes mértékben! Tapasztalataink szerint 20–40 éves kor közötti ukrán munkavállalók jelentkeznek a magyarországi munkára, sokan közülük iskolázottak és a párjukkal együtt jönnek. Gyakran érdeklődnek a letelepedési engedélyről is, így mondhatom, hogy nemcsak dolgozni akarnak, hanem új életet szeretnének kezdeni nálunk nagyobb biztonságban, jobb megélhetés mellett.

Az elszállásolásukat hogyan oldják meg?

Azt hiszem, ez a kérdés a szűk keresztmetszet. A hiányszakmák listája hosszú, a betanított munkásoktól, operátoroktól a hegesztőkig, villanyszerelőkig, varrókig széles a skála, amin zongorázni tudunk. Munkásszállóból viszont kevés van Magyarországon, de mivel a HSA-nak 13 kelet-magyarországi városban van irodája, széles kapcsolatrendszerrel bírunk, így az elszállásolásban tudjuk segíteni a megrendelőinket. Sőt, az étkeztetés megoldásában és az ukrán munkavállalók legalább havi egyszeri hazautaztatásában is.

Van egy jó hírem! Ooopsz! Nem is egy! Kettő

A képen a következők lehetnek: 1 személy, ülés, hálószoba és belső tér

Az első és legfontosabb, hogy tekintetes naccs’úréknak szerencsére megmaradt a külön egészségügyi ellátáshoz való joguk. Valahogy ezt támogatta a Fidesz. Ezt dobta a gép. Ja! A plebejus kormányzás jegyében. De nincs ezzel baj! Annyira hülyén adná ki magát amúgy is, ha az eltáltosodott nemzetvezető oda menne be elemcserére, ahova a többi kényszeres pszichopata is jár.
Most képzeljük már el! A kórterembe a sok bentlakásos mellé még bezsúfolódik egy bejárós is. Meg negyvenöt marcona tekes, talpig Q7 Audiba, két tank, mert ugye mi van, ha a közös kórteremben van még két Napóleon, és néhány olyan nehézfiú is, aki országnak képzeli magát? Mondjuk, ha Monacoval, vagy Liechtensteinnel zárják össze, azzal nincs gond, azokat annektáljuk két beöntés között, de mi van, ha Ukrajnával, vagy Franciaországgal kerülne egy kórterembe? Abból tuti hatalmas vircsaft lenne. Kell az a tank! Kell a külön kórház!

Meg itt van ez a másik, nyúlfarkinca, szóra sem érdemes kis hír.
Ugyanis a tízparancsolattal gyógyítás felkent apostola, maga Kásler professzor úr, a közismerten tiszta és ápolt két szép tenkezével nyújtotta be (én mindent fertőtlenítenék, amihez csak hozzáér, az már fix!) a kormány elé, az általa kidolgozott, kissé profetikus című és pont olyan ijesztő tartalmú „MAGÁN- ÉS AZ ÁLLAMI ELLÁTÁS SZÉTVÁLASZTÁSÁT CÉLZÓ” javaslatát!

Értik? Nem? Addig jó!

Ha dekódoljuk a kettesszámú nagyon jó hírt, a jóságos, időnként futóbolond benyomását keltő ….vagy futóbolond, és időnként jóságos benyomást keltő? Magam sem tudom már…… miniszterünk szavait, akkor csak annyit mondhatok, hogy nagy valószínűség szerint együtt fogunk üvöltve megdögleni, miközben a magánszektorba, vagy a rég nyugatra menekülő orvosaink helyett, az arra kijelölt közmunkások fognak láthatósági mellényben szemelvényeket hangosan felolvasni a nekünk kijelölt közkórházak túlzsúfolt, de legalább csótányos kórtermeiben, a tízparancsolatból.

Merthogy ez a terv! Lesznek, akik élhetnek, és leszünk, akik nem!
De mindenki megnyugodhat! Azok is, akik már fenik a kést, mert ez a szemétláda sorosista Varga meginbáncccsa’ a sorrendben az isten előtt lévőt!

Nyugodtság van! Mert eljő majd a kánaán! NEM LESZ 300 FORINTOS VIZITDÍJ, NEM KELL FIZETNI SEMMIT. Se kórházi napidíjat, se vizitdíjat, semmit! Csak a járulékot, azt legalább sokat, viszont nincs vele gond, mert azt meg beszedik majd adók módjára!
Értjük, nem? No para! Ingyenesség lesz! Nnna, jó! Legfeljebb a gyógyszerért kell fizetni, hm…meg valami ételért, ágytálért, tisztább ágyneműért, vécéülőkéért a budiba, azért, hogy legalább előttünk ne bagózzanak a nővérek ugyanott, kötszerért, gipszért, egy jó pisálásért, bármiért.

Halleluja néked Kedves Vezetőnk!

Azért sanszos, hogy a kisebb műtéteket ikeás-módon majd magunk végezzük, mert így a gazdaságos. De semmi vész, lesz mindenre kiterjedő útmutató mellékelve. Kínaiul! Mert a Mészáros- és Mészáros Kft. onnan diszkontáron tudja beszerezni a cuccot.
…Szikét, kalapácsot, csavarhúzót, csontvágó fűrészt a lapraszerelt műtőasztal aljára ragasztva talál a kedves beteg. Sok szerencsét és szövődménymentes gyógyulást kíván Magyarország Kormánya!…
De a nagyobb beavatkozásoktól sem kell majd megrettenni. Áááá! Nem lesz vele dolgunk. Mert azokra nem terjed majd ki a közkórházak hatásköre! Ráadásul, ha beüt a gebasz, – Az olyan. Az beüt! – sincs minden veszve! Sőt! Lesz biblia rogyásig! Csak az lesz. A Mészáros nyomdájából.

Persze van másik lehetőség is. A napos oldalon. Itt van ez most is, csak erről illetlenség beszélni, mert ugye ingyenes az egészségügy. Kásler úr (az isten áldja meg! Csak mosná meg néha a kezét!) a kormány elé beterjesztett dolgozatában ezt szemérmesen MAGÁNELLÁTÁSNAK nevezi.

Mindenki választhatja azt is. Hooogyne! Például lassan az összes orvos is ezt választja. Munkahelyéül. Már azok, akiket még esetleg nem csábított el a svéd romantika.
Egyágyas kórtermek, koktélbár, ötfogásos ebéd a Hiltonból, csendben suhanó, csinos nővérkék, megnyerő orvosok, a legkorszerűbb orvosi technológia, örökélet, ingyensör.
Na? Hogy tetszik, melyiket választod? Az első, a kis közkórházas cucc a tied! Azt máris megnyerted! Eddig jó? Bejön? Nem? Értem én, a posztapokaliptikus miliő sokmindenkinek idegen.
Akkor legyen a második! Lehet az is!
Tudod! ! ILLIBERÁLIS KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA! ITT MINDENT LEHET! Megdögleni például már a befizetett járulékokkal is tudsz!
Ja! Hogy te mégis gyógyulni szeretnél? Te vagy a mi emberünk! Tudod! Itt azt lehet! Csak egy csurig töltött arany bankkártya kell hozzá, vagy foglalt ülés a Garancsi Air összes járatára. Korlátozott számban elfogadunk még Fidesz tagkönyvet is,ha egy, legfeljebb két számjegyű rajta a dombornyomott tagsági szám.

Hogy nincs? Egyik sincs!? Na, az szívás!

AZ NAGY SZÍVÁS!

Forrás:Zoltán Varga /Facebook