Menekülj el fiatal

 

 

MTI Fotó

Nincs jobb- vagy baloldali, nincs kormánypárti vagy ellenzéki klímaváltozás – mondta Áder János államfő a második Nemzeti Éghajlat-változási Stratégia parlamenti vitáját megnyitó felszólalásában. Ezzel nem is igazán tudunk vitatkozni.

A köztársasági elnök szerint egyébként Magyarországnak ma az oka és a lehetősége is megvan arra, hogy egy bátor, nagyra törő, ambiciózus klímastratégiát valósítson meg. Mert az a kérdés, hogyan mentsük meg az emberi civilizációt – tette hozzá.

A képviselők 125 igen szavazattal, 49 nem ellenében hagyták jóvá a fideszes Bánki Erik javaslatát. A kormánypárti politikus indítványában hangsúlyozza, a Fidesz-KDNP nemzeti ügynek tekinti az otthonteremtést, ami családtámogatási politikájának egyik fontos pillére. Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az állam több mint húsz éve támogatja a lakás-takarékpénztárakat, azonban ez a megtakarítási forma – szerinte – nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is “extraprofitot realizálnak”.

 

Idén fél milliárd, a jövő évtől pedig közel másfél milliárd forintot kap az Áder alapította Kék Bolygó Alapítvány.

Az Áder János köztársasági elnök alapította Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatásáról döntött a kormány: idén fél milliárd, a jövő évtől pedig közel másfél milliárd forintot kap az elnöki alapítvány.

A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg a kétmilliárdos támogatásról szóló kormányhatározat.

“Ha négy évre nyerni tudnánk”

Mikola István a pódiumra indul. Szónoki fordulat vagy elszólás?

 

és (…) utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden megoldódna.” Ezt mondta Mikola István, a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje 

(Nol.hu .2006.03.21)

“Rogán Antal kampányfőnök pedig azt mondta: a Hajrá, Magyarország! című programban nem szerepel, hogy a Fidesz szavazati jogot adna a határon túli magyaroknak.”(Nol.hu .2006.03.21)

És akkor most figyeljen mindenki erre a mondatra. Amiből   egyértelműen kitűnik az hogy a Fidesz már 2006-n arra készült hogy alkotmányozni fog!

“Másrészt – tette hozzá – ahhoz, hogy a határon túliak szavazati jogot kapjanak, módosítani kellene az alkotmányt. Ehhez kétharmados többség kellene, s ez az MSZP nélkül nem jönne össze. ” (Nol.hu .2006.03.21)

http://nol.hu/archivum/archiv-397927-209868?fbclid=IwAR2cRjLFLHobkaFLMlavThP0Yy900WbPSI_3MRIW2fSETvXMJ0TKfswV6XU

Tehát Orbán már  kész tervvel  állt  neki a  2010-es utáni időszakra kezdetben azt  hangoztattak, hogy eszükben sincs  szavazati jogot adni a határon túliknak. Majd mikor 2010-n kormányra kerültek neki láttak a 2/3-al az alkotmányozáshoz-amihez  nem kérték a nép hozzájárulását a nép nem szavazta azt meg  hanem csak 262 országgyűlési képviselő. Akik egy államcsínyt  hajtottak végre. Esküt tettek a Magyar Köztársaság alkotmányára. Majd az esküjüket  megszegve a 2/3- os többségükkel minden törvényjavaslatukat áterőszakolták az országgyűlésen. Semmibe véve a  magyar népet és annak jogait. Szavazati jogot adtak a határon túli magyaroknak. Megszegve az ígéretüket. Most pedig amikor  a családok  éve programjukat  futtatják a  magyar  családokat az utcára dobják, az otthonaikat pedig elárverezik azoknak, akik biztosa szavazóik lesznek.

ITT AZ ORBÁN TERV!

HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

HAJRÁ MAGYAROK!

Vissza nem térítendő házvásárlási támogatásról írtak alá ma szerződéseket Szabadkán.

Vissza nem térítendő házvásárlási támogatásról írtak alá ma szerződéseket Szabadkán. A magyar kormány támogatásának köszönhetően mintegy 350 vajdasági családnak lesz saját otthona. 

Fiatal párokkal telt meg péntek délelőtt az Újváros háza nagyterme Szabadkán. Ők mindannyian nyertesnek mondhatják magukat a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán.

Domonkos Csaba, Horgos: „Nagyon örülünk. Hárman vagyunk egy családban. Mezőgazdasággal is foglalkozunk. Ez a házvásárlás egy nagy öröm, nem is tudok mit mondani rá. Örülünk, de nagyon.”

Még most sem érted?

Képtalálat a következőre: „Színház ország”

 

A választási törvényt a Fidesz teljesen magára szabta ezt nem érti meg a sok birka, hogy bárkire szavaz akkor is Orbánra szavaz.. Amikor erre rájöttem sírógörcsöt kaptam. Gyakorlatilag két választáson is arra szavaztam, aki tönkre tette az életemet. Akik megölték az anyámat. Itt már 2010 óta szavazás történik nem választás. Az alkotmányjogász elmondta. Új választási törvény kell ahhoz, hogy demokratikus választás történjen. Itt 2010. óta egypártrendszer van. De a sok birkának ez túl magas. Ezét cinkos az összes ellenzéki párt, mert mind tudja hogy csak kellékei ennek a szemét rezsimnek. Mind tudatában van. Annak hogy ők a demokrácia látszatát tartják fent. Amivel az Orbán rendszernek segítenek a diktatúra építésében. Ez a nagy helyzet. Sajnálom, ha ezt nem képesek felfogni. Akkor is a Fideszre szavazol, ha nem mész szavazni. Akkor is rá szavazol ha nem rá voksolsz hanem a akármelyik más pártra. Akik et Orbán megvett, mint egy darab csokoládét. Azzal hogy indulnak a választáson (szavazáson) Mert ad nekik abból a pénzből, amit tőlünk adóként beszed. Pártok. Tökéletes színdarab. Ez a színház ország.

„2014őszén már mindent elmondtam: azokhoz nincs hozzátenni valóm. A 2014. évi két választás jogi keretéül szolgáló választási rendszerről – az akkori kormány által meghívott nemzetközi szervezet: az EBESZ-megfigyelők jelentésével egyet értve – akkor már kimerítő véleményt tettem közzé. A megfigyelők a magyar választójogban 36 módosítást javasoltak annak érdekében, hogy azt demokratikusnak lehessen minősíteni. Ez azóta sem történt meg, így fenntartom a 2014. októberi interjúmban kifejtett álláspontomat: jogászi-jogtudósi szemmel nézve antidemokratikus rendszerben élünk, a 2014. évi választások, és a mostani 2018. éviek sem voltak demokratikusak, márpedig ilyenekből legitim országgyűlés és kormány nem következhet. A mostani választásokon jelen lévő EBESZ-megfigyelők a választások másnapján közzé tett gyorsjelentésükben – melyet a végleges jelentés hamarosan követ – annyit máris megjegyeztek, hogy a választások jogi és tényleges környezete 2014. óta még romlott is. Jómagam tehát a változtatások elmaradása miatt nem láttam értelmét, hogy papagáj kommandó módjára ismételgessem, hogy antidemokratikus választási rendszerből csak antidemokratikus, következőleg a választói akarat artikulálásával köszönőviszonyban sem lévő, eltorzított, tehát illegitim választási eredmény jöhet ki, amint a mostani választással is ez a helyzet. Hangsúlyozom: 2014-ben a szavazatok 44%ához a választási rendszer az országgyűlési képviselői helyek kétharmadát rendelte, amint a mostani – nem tiszta körülmények között megszületett – 49%-os szavazatarányhoz ugyanezt. Tehát a kétharmadosként reklámozott többség nem a választók többsége, hanem a képviselőké. Magyarul: már a második kisebbségi kormány alakul úgy, hogy a kisebbség a képviselői helyek kétharmadát bitorolja – egyszerű választójogi trükközéssel (ha itt még jogról egyáltalán beszélni lehet. Én nem mondanék véleményt egyetlen politikai pártról sem – jogtudósként nem ez a feladatom. Az tény, hogy mind az Alaptörvényt, mind a választási jogszabályokat egyetlen párt parlamenti frakciójának szavazataival fogadták el, ezek tehát egy párti törvények, így maga a közjogi rendszer is ezeken a jogi alapokon egypárt-rendszer. Ilyen utoljára 1989-ben volt. Tehát közjogi szempontból az akkor politikai hatalmat egyedül, kizárólagosan gyakorló bolsevikok, és a mai bolsevikok között nem látok semmi különbséget. A kérdését nem szeretném megkerülni, de a választ megadtam az imént: illegitim választás alapján működő törvényhozó és végrehajtó hatalom aktusai nélkülözik a törvényes alapot: ezt az állapotot fejezi ki az, hogy álláspontom szerint illegitimek…

(prof Vörös Imre alkotmánybíró)