Tudta? Létre akartak hozni egy új államot!

A képen a következők lehetnek: szöveg

“A Magyar Köztársaság a törvényes magyar állam
Létre akartak hozni egy új államot a „Magyarország Alaptörvénye” nevű dokumentummal
„Magyarország” névvel. Belefoglalták az Alaptörvénybe, hogy jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulatot hajtanak végre (Magyar Közlöny, 2011. évi 166. szám), tehát deklarálták, hogy ez az új állam nem jogfolytonos a Magyar Köztársasággal (nem jogutódja!), és nem deklaráltak jogfolytonosságot egyetlen korábbi magyar állammal sem (nem magyar, tehát idegen állam!).Ez az új, „Magyarország” nevű állam nem jogutódja a Magyar Köztársaságnak, ezért azt nem szüntetheti meg, területét és állampolgárait, és semmilyen javait nem „örökölheti”, nem tekintheti sajátjának. Vagyis a törvényes magyar állam továbbra is a Magyar Köztársaság, megőrizve területét, állampolgárait, és mindent, ami korábban is hozzá tartozott. Ha az új állam nem jogutód, akkor ez az új, nem jogutód állam nem lehet tagja az ENSZ-nek, az Európai Uniónak, a NATO-nak és minden más szervezetnek. Ezeknek továbbra is a Magyar Köztársaság a tagja. Az új állam, lévén nem jogutód, a Magyar Köztársaság választott testületeit sem „örökölheti”, azok nem lehetnek ennek az új államnak a megfelelő testületei, ugyanakkor ebben új államban 2012-ben senki sem választott országgyűlést, kormányt, köztársasági elnököt, alkotmánybíróságot, és így tovább, ezért ebben az új államban 2012. január 1-én nem volt semmilyen választott testület. A Magyar Köztársaság országgyűlése 2012. január 1-jén nem lehet ennek az új államnak azországgyűlése, mivel a képviselőket a Magyar Köztársaság országgyűlésébe választották meg, míg ebben az új államban nem választotta meg senki. A Magyar Köztársaság Kormánya 2012. január 1-jén nem lehet ennek az új államnak a kormánya, mivel a tagjait a Magyar Köztársaság Kormányába választották meg, míg ebben az új államban nem választotta meg senki. A Magyar Köztársaság köztársasági elnöke 2012. január 1-jén nem lehet ennek az új államnak a köztársasági elnöke, mert őt a Magyar Köztársaság köztársasági elnökének választották meg, míg ebben az új államban nem választotta meg senki. Ugyanez vonatkozik minden más választott tisztségre, a polgármesterig, és az önkormányzati képviselőkig bezárólag, és ugyanez vonatkozik minden hivatalra is! Tehát kijelenthető, hogy ebben az új, „Magyarország” fedőnéven létrehozott idegen államba nincs legitim és legális jogalkotó, továbbá terület és állampolgár hiányában semmilyen jogszabálynak nincs hatálya, vagyis ebben az államban nincs létező jogszabály. Ennek megfelelően az Alaptörvény, bár ennek az államnak az alapító okirata, terület hiányában ugyancsak nincshatályban, tehát mint jogszabály nem is létezik.!!!”

Vörös Imre volt alkotmánybíró szerint:

Vörös Imre volt alkotmánybíró, jogászprofesszor - Fotó: Ancsin Gábor, Képszerkesztőség

Nemcsak a kormányt hibáztatom, hanem az egész, politikával foglalkozó közéletet, amelyben mindenki – nyilván egzisztenciális érdekek, egy képviselői állás miatt – elsiklik a tisztességtelenség felett. Megetetik a választókat azzal, hogy menjenek el választani, és játsszák el a nekik kiosztott szerepüknek megfelelően a „demokrácia” című színházat. Kormánypárt és ellenzék egyaránt felelős ezért. Márpedig különösen súlyos felelősség terheli itt az ellenzéket. Talán most a személyes indulataimnak adok hangot, de nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy míg sokan következetesen kiálltunk a jogállami elvek megvédése mellett, amikor én 2012 óta hangoztatom, hogy itt államcsíny történt, és amikor az „írástudók” jelentős része – érezve súlyos felelősségét – vállalta annak a kockázatát, hogy kimondjuk az igazságot, az ellenzék maszatolt és eljátszotta a „kampányolást”. És miután mi kiálltunk, és elmondtuk, hogy nincs tiszta választási rendszer, ezután a politikusok ódákat zengtek arról, hogy minden a legnagyobb rendben van, mert abból élnek, hogy majd csak elcsípnek valamilyen képviselői helyet, mert nekik ez fontosabb. Egyébként az EBESZ megfigyelői már januárban is jártak nálunk, előzetesen tájékozódni. Akkor megkeresték az ös?- szes pártot, hogy megkérdezzék, mi a véleményük az új választási rendszerről. Tudtommal senki sem volt, aki a kétségeinek hangot adott volna, mindenki nagy lelkesedéssel bizonygatta, hogy minden a legnagyobb rendben van, és készülnek a választásokra. A nemzetközi megfigyelők a választások után júliusban összefoglaló végleges jelentésükben tették az említett harminchat ajánlást, amelyeket a kormány nem vett figyelembe, a jelentést pedig nem hozta nyilvánosságra. Ez a kormány felelőssége, ám hogy az ellenzék részéről sem beszél senki erről, és nem jelzi, hogy most már „papírunk” van arról, hogy itt a választási rendszerrel és a választások tisztaságával, vagyis a megalakult Országgyűlés legitimitásával súlyos probléma van, ez már morális kérdéseket feszeget az ellenzéki pártok, közéleti szereplők szerepét illetően is. ” (Vasárbapi Hírek 2014. október 26.-i lapszámban)

 

Szólj hozzá!