„Zugügyvéd-állam”

 

Orbán Viktor bűnös az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásában, a kizárólagos hatalom megszerzésében, befolyással való üzérkedés, hatalommal való visszaélés, korrupció, vesztegetés, lopás, hamis vád és más bűncselekmények elkövetésében.
A szervezett bűnözői csoport elfoglalta az ország stratégiai pontjait, megbénította a jogrendet és az ország ellenálló képességét. Az Alkotmány és az alkotmányos rend megdöntése után megszűnt az Alkotmány által nyújtott legitimáció, Magyarországnak nincs legitim kormánya

Benjámín Netanjáhú és Orbán Viktor

Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása
139. § (1) Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve – különösen fegyveres erő igénybevételével – megváltoztassa, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) Nem büntethető az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása miatt,
• akinek önkéntes elállása következtében a bűncselekmény folytatása elmarad, vagy
• aki annak folytatását önként megakadályozza.
Hazaárulás
144. § (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság
• függetlenségét,
• területi épségét vagy
• alkotmányos rendjét
sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot
• vesz fel vagy
• tart fenn,
bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva,
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,
c) háború idején,
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével
követik el.

(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el,
bűntett miatt egy évtől öt évig,
háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hűtlenség:

  1. § Az a magyar állampolgár, aki
    állami szolgálatával vagy
    hivatalos megbízatásával
    visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot
    vesz fel vagy
    tart fenn,
    és ezzel a Magyar Köztársaság
    a) függetlenségét,
    b) területi épségét vagy
    c) alkotmányos rendjét veszélyezteti,
    bűntettet követ el, és
    • két évtől nyolc évig,
    • háború idején öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

-állami szolgálatával visszaélve (nem annak felhasználásával!) követi el a bcs-t
-nem az a cél, hogy a MK-t sértse, hanem egy veszélyhelyzet létrejötte – materiális bcs, kell a veszélyhelyzet létrejötte

Az ellenség támogatása
146. § (1) Aki háború idején a Magyar Köztársaság katonai erejének gyengítése céljából az ellenséggel
érintkezésbe bocsátkozik,
annak segítséget nyújt vagy
a saját, illetőleg a szövetséges fegyveres erőnek hátrányt okoz,
bűntettet követ el, és tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki az ellenség támogatására irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

„Sajátos módon az államcsíny sikere kontra produktívnak bizonyult, s ez komoly tanulság minden esetre, amikor egy már megszilárdult, bár esetünkben kevés hagyománnyal bíró liberális demokráciát akarnak visszavezetni az autokráciába. A kontroll ugyanis nemcsak akadály, hanem információ arról, hogy mi az, ami megtehető, és mi az, ami nem. Nemcsak az alkotmányos kontrollokra gondolok, hanem a szakapparátusokra, a köztisztviselői és közalkalmazotti karra, amelyeknek megfélemlítése, elbocsátással való fenyegetése, illetve a velük szemben érvényesített politikai lojalitásigény az objektív visszajelzés elmaradásával jár. Ebből következik a törvénykezés és szabályozás voluntarista fejvesztettségének, végiggondolatlanságának megalapozott benyomása, amely – Radó Péter oktatáskutató kitűnő kifejezésével – implementációs katasztrófák sorozatával fenyeget (vagy – ki tudja? – biztat). Nem véletlen, hogy oktatási szakember beszélt erről, hiszen a rövid időt igénybe vevő hatalom-megragadással szemben a hosszú távú építkezés fiaskója ezen a területen mutatkozott meg a legnyilvánvalóbban. Az oktatásügy szoros kapcsolatban áll a jövőképpel, de a magyar oktatás reformjában csak rövid távú célokat lehet fölismerni (forráskivonás), távlatilag pedig csak a hatalommegtartás és koncentráció céljait (kritikai potenciál nélküli szolgák nevelése).

A kormányzás irracionalitása ugyanis összefügg az ideológiai koherencia zavarral is. A kormányzó pártnak a szó még ama nagyon laza értelmében sincs semmilyen ideológiája, amilyenben a modern pártoknak lenni szokott. Ez összefügg történetével is, hiszen közismert, hogy egy markáns arcélű antinacionalista, antiklerikális liberális párt vezetői döntöttek úgy egy történelmi pillanatban, hogy a politikai üresedést kihasználva konzervatív színekben próbálkoznak, de miközben ennek kereteit igyekeztek kitölteni, s tanulták annak nyelvét, szavazatmaximálási célból a radikális szélsőjobb elől sem zárkóztak el. Nyitottnak mutatkoztak továbbá mindenfajta nacionalizmus és klerikalizmus irányában, nem mulasztották el megpendíteni a horthysta és kádárista nosztalgia húrjait, valamint a jobb- és baloldali szociális demagógia eszköztárát is kimerítették. Szövetségesük, a kimutathatatlan támogatottságú és pusztán kormányzástechnikai okokból létrehozott pszeudo-párt, a Kereszténydemokrata Néppárt reakcionárius politikai katolicizmusa egyetlen színfolt ebben a zavaros keverékben, s látható, hogy az ideológiai illetékességébe tartozó ügyekben is (abortusz, vallástörvény) hallgass a neve.

A kormány kettős beszédébe az úgynevezett európai értékek, azaz a liberális demokrácia értékei is beleférnek a szavak szintjén, hiába pusztította el azokat. Médiatörvénye nemzetközi vitájában híressé vált a mentalis reservatáknak az a sorozata, amellyel kimutatta a törvény egyes elemeit más-más európai országok szabályozásában is, s ilyen módon a magáét is salaktalanul „európaiként” méltatta. (Ezen az alapon a szekularizációt is visszavonhatná, és bevezethetné az államegyházat, hiszen az formálisan-tradicionálisan fennmaradt Angliában, Norvégiában, Dániában, Finnországban és Izlandon.) Az ellenkező oldalon viszont a nemzeti szabadságharc gondolati figuráját alkalmazza, ellenünk irányuló összeurópai (és amerikai) összeesküvés-elméletet konstruál, s nem átallja a legbaljósabb – egy híres nyilas lap címében is helyet kapó – magyar érzületi hagyományt mozgósítani: „egyedül vagyunk”. Meglebegteti továbbá alkalmilag a keleti opció – bármit jelentsen is ez – előnyeit a nyugatival szemben, s nemcsak a zsurnaliszta-ideológus szintjén (aki a gazdaságilag sikeres, autoriter kormányzású Szingapúr példáját ajánlotta), hanem egyes miniszterelnöki beszédekben is.

A Fidesz Magyar Polgári Párt azzal az ígérettel nyerte meg a választásokat, s ezzel szerezte meg a proteszt-szavazatok százezreit, hogy véget vet a rossz kormányzásnak. Ideológiája azóta is kimerül abban, hogy ujjal mutogat a korábbi kormányzásra. Saját nehézségeit, rossz kormányzását ebből – továbbá a világválságból – eredezteti. A demokrácia fogalmának – mint a fentiekben láttuk – tűrhetetlen redukálásával egyetlen választási eredményre megvalósítják a semmilyen szellemi tartalmat nem hordozó, csak a leplezetlen hatalomvágyat kifejező, elhíresült pártvezéri kijelentést: „egyszer kell győznünk, de akkor nagyon”. „

Radnóti Sándor